Surányi

"Egy véletlenül talált emlékirat – szerzője ismeretlen. A szöveg egy haláltáborokat megjárt fiatalember emlékeinek tárgyilagos leírása mindenféle szépírói szándék nélkül. A maga keresetlenségében megrázó szöveg felelősséget ró a megtalálóra… Túl az egyszerű publikáláson, mit lehet és mit szabad kezdeni egy ilyen kordokumentummal? Szabad-e, illik-e, érdemes-e párbeszédet kezdeni az ismeretlen szerzővel, az Ismeretlennel? Szabad-e nem pár­beszédbe keveredni az Ismeretlennel, ha megszólít? Surányi

Mentő száguld egy haldoklóval a kórházba. A kihunyó elmében emlékszilánkok villannak be: Klauzál tér. Hatvanas évek. Omladozó falú gangos házak, egy zöld bódé, egy kiskocsma és egy ételkimérés. Gyermekkor. Átmeneti emberek átmeneti időben. Elveszett lelkű felnőttek vonszolják magukat céltalanul: sehonnan jöttek és ugyanoda tartanak, megrágta és kiköpte őket a történelem, vágyaik legfeljebb a lavór helyetti fürdőszobára vagy a folyosó végi közös budi helyetti saját vécére szorítkoznak. A gyerekek