Magvetö

Okudzsava a nagy előd, Lev Tolsztoj után ismét szembesíti Napóleont és Oroszországot. Nem szolgáltat igazságot a „korzikai lángelmének”, „Hannibál késői utódjának”, csupán alaposan, XX. századi nézőpontból szemrevételezi azt az orosz társadalmat, melyet Tolsztoj a Háború és béké-ben méltónak ítélt arra, hogy példaként álljon Európa előtt. Ebben az ízig-vérig modern regényben, mely egyszerre érzelmes szerelmi történetek sora, meditáció az orosz fejlődés sajátosságairól, töprengés a lét nagy kérdé

Mint egy tizenkilencedik századi klasszikus nagyregény, úgy kezdődik Colin Saville, a bányászcsaládban született fiú története, de olvasója majd a nevelésregény műfaj egy mindenestül angol változatának is véli-ítéli, és ítélheti fejlődésregénynek, művészregénynek, számos részletét egy feszült légkörű pszichodráma jeleneteinek - ám mindenestül mai ez a regény, történelem és családtörténet együttese, nagy fejezet a huszadik századi angol munkásosztály történetéből, azaz: szintézis. Szintézis olyan

Singer Robi iskolásfiú szeretné megérteni a világot. A nagymama tekintélyét, méltóságát, a mama idegességét, magányát s az apa hiányát. Tanárai, hitoktatója, barátai, családtagjai mind csak úgy sugározzák magukból: a világ kiismerhető, s minden a földön megérthető. De Singer Robi nem így érzi ezt. Ismerkedik a világgal, s minél többet megért belőle, az annál kuszábbnak tűnik. Nem csoda: a kiskamasz története az ötvenes években Magyarországon játszódik. Kibontakozik a családi „legendárium”, nagys

Gradus ad Parnassum lépcső a Parnasszusra. A tudatos művészi létet, a tudatos művészi utat, a tudatos művészi fejlődést jellemzi ez a kifejezés. Baldus János, egy Mária Terézia korabeli, egyedülállóan tehetséges magyar orgonista művésszé válásának küzdelmeiben a szerző a tőle megszokott áttételességgel-álarcossággal önmagáról vall. Hősében nem életrajzszerű, hanem gondolkodás-, magatartás- és érzésbeli előképét rajzolja meg, művészi-lelki énjét teremti vissza a XVIII. századi Kőszeg és Bécs vilá