Könyvkiadó 100

Ropogós sült malac, rántott sertéskaraj, sült sertésborda, sertéspörkölt, főtt tarja, füstölt sonka, rántott máj, pirított máj, májas és véres hurka, sült kolbász, füstölt kolbász, disznósajt... stb. -- vég nélkül lehetne sorolni a húsevők számára ínycsiklandó ételek sokaságát, amelyek sertéshúsból készülnek. Mi, magyarok, különösen szeretjük a sertéshúst és a belőle készült finomságokat. Nemzeti konyhánk számos étele sertéshúsból készül, és a reggelire, uzsonnára való felvágottak, szalámik közü

`De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni, Jó ruhában járni, kelni, S öt forintért kuglert venni.` -- vágyakozik korai versében a gyermek József Attila. Bizony, évszázadokon át a libacomb, a hús egyet jelentett a gazdagsággal, bőséggel. Míg a szegény sorban élők örültek a kukoricakásának, uborkának is, az urak kiváltsága volt a vadászat, a hal- és háziállat-állomány szinte kizárólagos birtoklása, a tízfogásos lakomák... Számos, jól ismert történet szól arról, hogyan `betyárkodtak` a sz

Mindennapi és különleges receptek mindenkinek

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk...` -- hangzanak fel százmilliók ajakán nap mint nap az ősi ima szavai. Mert a kenyér -- élet. A legtöbb kultúrában ősidőktől fogva különös (sőt vallásos) tisztelet övezi a kenyeret. Valószínű, hogy az őskori emberek eleinte az éretlen, még tejes, édes vadgabona- szemeket kicsipegették a kalászból, és ezzel egészítették ki élelmüket. Az érett gabonaszemek már hosszabban tárolhatók, így ezeket tarisznyába kötve a vadászok magukkal vihették az útra élelemként,

A mai háziasszonyoknál szállóigévé vált az a mondás, hogy `nincs időm főzni`. Márpedig főzni kell, -- lehet bármilyen csodálatos a munkahelyi salátabár, az iskolai büfé, hazafelé menet a nyugati típusú, szórakoztatóhelynek is beillő gyorsétkezde, a családi asztal körüli meghitt hangulatot, a `nagyitól tanult békebeli falatokat`, a családi történeteket felidéző étkeket nem pótolja semmi. És jó egymás keze alá dolgozni a konyhában, amíg apa kicsontozza a húst, anya készíti a mártást, a nagyobb gye

Többéves tapasztalatom bizonyítja, hogy azok az emberek, akik áttérnek az ún. klasszikus táplálkozásról az egészséges életmód szerinti táplálkozásra, előbb le tudnak mondani a hús fogyasztásáról, mint a desszertek, sütemények élvezetéről. De le kell-e mondanunk ezekről a finomságokról? Nem, viszont csak természetes alapanyagokból készítsük őket! Melyek ezek? Egyrészt a gabonafélék, azok közül a búza, a tönkölybúza, barna rizs, köles, kukorica, zabpehely stb.

Olcsó, olcsó étel! Nekem először e kifejezés hallatán a vajas párizsis szendvicsek, és a rántotta különböző formái jutnak az eszembe, amelyeket enyhén szólva meguntam. Hogy miért? Mert ugyanúgy, mint más, én is voltam diák, és oda-vissza végigettem már az összes párizsis, tojásos változatot, ha meg kellett húzni a nadrágszíjat -- mert hogy ez olcsó. Na de, itt van feladatul kötetünk témája, ami sokunkat érint manapság is anélkül, hogy diák lenne. Ebben a könyvben adunk néhány ötletet, hogyan is

Az ünnepség rendezője figyelmet kér, mindenki abbahagyja pillanatnyi foglalatosságát és feszülten vár. Lekapcsolják a világítást, majd gördülő asztalon betolják az égő gyertyákkal díszített szépséges remekművet, a gyönyörű, emeletes tortát, amit mindenki lelkendezve, tapssal fogad. Tűzijáték petárdái durrannak, és rajzolnak az égre színes tűzcsokrokat, a zenekar rázendít, vakuk villannak...

Babgulyás, csülkös bableves vagy a bográcsban rotyogtatott palóc leves csupa íz és energia. A bab a rideg körülmények között élők, nehéz testi munkát végzők elmaradhatatlan eledele volt. Az amerikai nyugatot meghódító telepesek, a farmerek, cowboyok el sem képzelhetők másként, mint megrögzött babfogyasztók. És ezt a szokásukat már az új hazában vették fel, ugyanis valódi bab Európában nem termett Amerika (újra)felfedezését megelőzően. Amit itt babnak neveztek, az a lóbab (Vicia faba) volt. Ez ké

`De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni, Jó ruhában járni, kelni, S öt forintért kuglert venni.` -- vágyakozik korai versében a gyermek József Attila. Bizony, évszázadokon át a libacomb, a hús egyet jelentett a gazdagsággal, bőséggel. Míg a szegény sorban élők örültek a kukoricakásának, uborkának is, az urak kiváltsága volt a vadászat, a hal- és háziállat-állomány szinte kizárólagos birtoklása, a tízfogásos lakomák... Számos, jól ismert történet szól arról, hogyan `betyárkodtak` a sz

Nehéz feladat az indiai konyháról szép, kerek, egységes képet adni, mert ezen a kontinensnyi területen nagyon sokfajta nép, vallás, szokás uralkodik, ami mind meghatározza az étkezés hozzávalóit, mikéntjét, az étkek kombinálását. India népessége túlnyomó többségben hindu, de szép számmal vannak muzulmánok, és néhány százalékban keresztények is köztük. A századok óta kialakult kasztrendszer biztosítja továbbá az előjogokat, pontosan meghatározza, ki mit ehet, ihat bűntettlenül. Példaként a hindu

Mostani gasztronómiai kirándulásunkat kezdjük egy igazi péküzlet meglátogatásával. Nem ide tartottunk ugyan, de az utcán terjengő illat egyszerűen bevonzott ide. Nagy, kerek zsemlék tülekednek az átlátszó plexiüveggel fedett tárlókból, s szinte kiáltanak: engem kóstolj meg, harapj bele a húsomba! A félhold alakú kiflik girbe-gurba szövevénye mint nászra gyűlt kígyók sokasága tekereg a szemünk előtt, és mindegyik kifli azt kiáltja: gyere, harapd le a csücskömet! Mártsál tejbe! Vágjál félbe, kenj

Mai rohanó világunkban szokássá vált, hogy a betoppanó vendégeket mindenféle, készen vett csipszekkel, kekszekkel traktáljuk. Ám az igényesebb háziasszonyok (és -urak), akik adnak magukra, nem érik be a boltokban kínált választékkal, hanem saját maguk készítette aprósüteményekkel kedveskednek vendégeiknek. Mennyire más az, amikor a foci VB-re, egy alkalmi videózásra, vagy csak egyszerűen egy könnyű, baráti csevegésre összesereglett vendégeket olyan ropogtatni, majszolni valóval kínálhatjuk, amir

Minden medve szereti a mézet -- ezt már az óvodások is tudják, és tudták már jóval azelőtt, hogy Micimackó erről bárkinek énekelt volna. Sőt mi magunk is nagy mézkedvelők vagyunk -- ezt a titulust tehát a mackók nem sajátíthatják ki maguknak. Tudjuk azt, hogy történelem előtti őseink már sok-sokezer évvel ezelőtt is bolondultak ezért a csemegéért, s akár életük veszélyeztetésével is igyekeztek hozzájutni: ötven méter magasba is felmásztak az égbetörő fákon, hogy megvámolják a vadméhek odújában r

Nem tudjuk pontosan, mikor kezdett el az ember alkoholos italokkal főzni, sütni, aminthogy azt sem, hogyan jött rá az előnyeire. Valószínű, hogy ennek tudománya szinte egyidős a sör és a bor ismeretével. Annyit tudunk, hogy a késő őskori emberek már ismerték a sört. A gabonafélékből erjesztett, alkoholtartalmú ital készítésére véletlen felfedezés vezette rá őseinket: a kövek között durva (darás) lisztté őrölt vadgabona-magvakat vízzel keverve, kásaként fogyasztották, sőt, víz hiányában bizony ny

Távol-kelet -- mily csodás, misztikusan hangzó kifejezés! Mennyi titok, mennyi ismeretlen homály lengi körül! Vagy mégsem? Otthonunk, a Föld mára már bizony jócskán `összezsugorodott`. Ha nem is a szó konkrét, fizikai értelmében, de informatikai tekintetben alaposan lerövidültek a távolságok. A televíziós híradók jóvoltából órák alatt értesülést szerezhetünk a Föld távoli országaiban történő eseményekről, akinek pedig megadatott a lehetőség, hogy az Internet világában bolyongjon, a másodperc tör

A fokhagyma eredeti hazája valószínűleg Közép-Ázsia volt, de igen ősi kultúrnövény Indiában, Kínában és Japánban is. Európában az olasz, a francia, a spanyol és a görög konyha is régóta használja (hozzánk Itáliából került, Mátyás király második felesége, Aragóniai Beatrix révén, a vöröshagymával együtt), de Csehországban, Szlovákiában, Ukrajnában, valamint a már említett Görögország mellett más balkáni országokban is kedvelik, termesztik. Ma már az egész világon nagyüzemileg termesztett kultúrnö

Az idő országútján az ünnepek a mérföldkövek. Jelzik az eltelt időt, szakaszokra bontják, és lehetővé teszik, hogy szakadatlan vándorlásunk során meg- megállva, kifújjuk magunkat, lerázzuk az út porát, visszapillantsunk múltunkba, és előretekintsünk a jövőnk felé. Ilyenkor nemcsak magunkra gondolunk, hanem eleinkre is, akik feltörték, megnyitották számunkra az ismeretlenbe vezető utat. Mert ünnepeink többnyire jeles személyekhez, csoportokhoz kapcsolódnak, illetve az általuk véghezvitt cselekede